BFriend10

A tegnap este történtek után nem igen tudtam sokat aludni így elég korán felkeltem, felöltöztem és kimentem levegőzni. Nagy szerencsémre TaeHyung megint követte példám. Bár furcsáltam kicsit ezt, hiszen mikor egy szobában voltunk mindig hétalvó volt, most pedig csak, mint én már hajnalban az erkélyen császkál. Hogy koránkelése se legyen hiábavaló úgy határozott boltba indul én pedig becsatlakoztam. A parkban csendben sétáltunk egymás mellett, mikor még a nap se kelt fel. Túl nagy volt a csend amit muszaj volt megtörnöm.
-Taw... Mondd csak miért kelsz mostanában ilyen korán? Tudom, hogy ez nem jellemző rád, így nem értem mi ez most így hirtelen.
-Semmi különös, csak mostanában álmatlanság gyötör, mert ha csak becsukom a szemem hallak és baromi zavaró. - mondta bántó hangsúllyal.
-Én mondtam már, hogy elnézést kérek, nem tudtam, hogy ez lesz.
-Ohh nem. Ezt csak a kis lovaddal közölted. Mint sok mást is.
-Most mérges vagy rám emiatt? - lettem bizonytalan és kétségbe esett hangját hallgatva ahogyan előttem sétált határozottan, arcát nem is mutatva.
-Emiatt? Nem. Sokkal inkább háborodom fel azon amit azzal a kettővel művelsz. Ők jó barátok voltak mielőtt te a képbe jöttél volna. Most pedig egyfolytában viaskodnak egymással. Ez a csapatnak se tesz valami jót. Ráadásul miért hülyíted agyon Ho-ssiit? Mind tudjuk, hogy úgyis Jimin mellett maradsz, ha maradsz is valaki mellett és nem csak kihasználod őket. Csak valld be, hogy igazából Hobitól nem is akarsz semmit, csak átvágod, mert vicces. Nem is értem miért akar egy olyan lányt aki csak szórakozik vele. Plusz ezt velem is szemlélteti. Faszkalap. - hallottam meg V szipogását. Magam  felé fordítottam a fiút aki így a földbe döngölt engem szavaival és arcára meredtem. Sírt. Könnyei patakként folytak le arcáról.
-Taw.. te szerelmes vagy Hoseokba, igazam van?
Ő csak bólintott egyet, én pedig magamhoz öleltem.
-Nagyon sajnálom. Nem is sejtettem. Leeshetett volna már a viselkedésedből is felé, én hülye. Valóban szemét vagyok. Csak saját magammal fogalkozom másokat figyelembe nem véve.
-Taery.. - szipogott halkan a nyakamba V. -Én nem gondoltam komolyan amiket mondtam. Sajnálom, csak úgy fáj, hogy azt látom egyfolytában, Hobi hogy oda van érted.
-Semmi baj. Megértem. Nem számít és én meg sajnálom, hogy látnod kellett.
Miután V kicsit lenyugodott leültünk egy padra a vásárlást elvetve.
-Taw. Igazad volt azokban amiket mondtál és úgy érzem ez nem mehet így tovább. Én pedig nem tudok az érzéseim meglétében az egyik fiú mellé oda állni, így... elmegyek.
-Elmész? De..
-Elmegyek. Tudom, hogy a kiadó még így is összefog minket kötni, de majd megpróbálok minnél láthatatlanabb lenni, vagy.. kitalálok valamit. Segítesz nekem Taw? - néztem rá kérlelően.
-Jó, de mit/hogy segítsek?
-Először is nekem beszélnem kell a csapatommal és a managerünkkel. Aztán lehetőleg még ma sikerül elköltöznöm, csak.. szeretném, ha elbúcsúznál tőlük a nevemben. Mivel tudom, ha én tenném és megtudnák mit akarok akkor biztos nem engednének elmenni. Megteszed nekem, kérlek?
-Hát persze, amit csak szeretnél. - állt mellém segítőkészen.
Közben haza indultunk.
-Tudod Taery.. hiányozni fogsz nekem. - pillantott le rám egy másodpercre mosolyogva.
-Te is nekem Taw. De nem örökre tűnök ám el. Csak a két jómadár látóteréből kell kihúznom magam. Téged viszont szívesen látlak bármikor. - mosolyogtam én is rá.
Miután hazaértünk elintéztem pár telefont. Az akcióm egész sikeresnek bizonyult. Kiderült, hogy pont nemrég jött egy munkaajánlat Japánból a kiadó számára amire épp megfelelnék. Azonnal igent mondtam, hiszen pontosan erre volt szükségem. A csapatommal is tárgyaltam. Mindent lerendeztem egy nap alatt. Már csak a csomagolás volt hátra. Amit el is kezdtem, de ekkorJimin lépett be a szobába. Mögém sétált és hátulról átkarolt állát közben nyakamba fúrva.
-Mit csinálsz? - kíváncsiskodott nyakamba szuszogva.
-Csak pakolok. - próbáltam minnél természetesebbnek tűnni nehogy valamit megsejtsen, de közben egy kis lelkiismeret furdalás kezdett gyötörni, hogy itt fogom hagyni őt és a többieket is egy szó nélkül. Pedig mennyire szeretem.
Később mikor a pakolással is elkészültem megkértem V-t, hogy terelje el kicsit a figyelmet míg én csendben lelépek, csakhogy azzal nem számoltam, hogy távozásomra a legkisebb szemfüles tag felfigyel.
-Hova mész? - kérdezte a táskámra meredve.
-Halkan még meghalják. - csititottam a maknaet.
-És miért baj az ha meghalják? Hova mész Hwa-ah? Gyerünk, mond meg!
-Én.. muszáj elmennem, de TaeHyung mindent el fog magyarázni ha elmentem. Kérlek ne szólj a többieknek Kookie. Jó? - kérleltem könnyes szemekkel.
-Ha megölelsz. - nyujtotta felém karjait, mint egy kisgyerek. Ölelésünk közbe még elejtette, hogy hiányozni fogok aztán utamra engedett. Kisétáltam csendben a dorm ajtaján és elindultam. A gépem hajnalban indult így még volt időm a csapatomhoz is beköszönni akik nagyon örültek, hogy viszont láthattak és igazán elkenődtek, hogy már mennem is kell. De az idő sürgetett. Miközben a reptérre tartottam egyre több olyan dologra lettem figyelmes ami a fiúkra emlékeztetett. Megeredtek könnyeim és nem tudtam gátat szabni érzéseimnek. Nagyon fognak hiányozni és igazán sajnálom, hogy megtörtént ami megtörtént. Mindüket nagyon szeretem és sosem akartam gondot okozni nekik a létezésemmel, de mivel ez megtörtént muszáj volt lépnem. Így volt a legjobb. Ezt tudtam, de mégis irtózatos fájdalom amit éreztem akkor, miközben a reptér felé vitt a taxi.